Tag

Featured

Browsing

A legjobb Fitness okos eszközök

Az életmódváltástól kezdve a személyi edzővel történő közös munka finomhangolásáig széles skálán mozognak a különféle kütyükben rejlő lehetőségek. Szakértői tanácsok kezdőknek és haladóknak.
Már az olcsóbb okoseszközök „kevésbé pontos” adataival is lehet komoly eredményeket elérni – hívja fel a figyelmet Erdei Lilla. A Life1 Fitness szakértője kiemeli, hogy a döntést még nem hozzák meg helyettünk az eszközök, de nagy segítséget nyújthatnak az életmódváltásban. Mindez onnan fakad, hogy az elért eredményeink ismerete növeli motivációnkat.

A hölgyek sokkal fogékonyabbak a számok „utasításaira”

„Tapasztalataim szerint a nőket sokkal jobban megragadja, hogy teljesítményükről azon nyomban bizonyítványt is kapnak” – mondta. Az egyik legnagyobb magyar fitneszlánc személyi edzője megjegyzi, hogy a „bent maradást” is nagyban segíti az apróbb, reális célok kitűzése és elérése.

Aktív hétköznapok

Fontos ugyanakkor elhatározni, hogy az eszközzel a mindennapi aktivitásunkat vagy a sportteljesítményt szeretnénk nyomon követni – teszi hozzá. A legtöbb eszköz már alkalmas az előbbi, azaz a lépésszám, pulzus, valamint az alvásminőség figyelésére. „A különböző napok eredményeinek összehasonlítsa motiválhat minket abban, hogy aktívabbak legyünk. Például, ha kevés volt aznap a lépésszám, akkor az esti programra hajlamosabbak leszünk gyalog menni, ahelyett, hogy kocsiba ülnénk” – húzza alá a szakértő.
Azonban, ha a sportolás intenzitását szeretnénk mérni, akkor mindenképpen javasolt hozzá pulzusmérő övet is beszerezni, mert sokkal pontosabb számot kapunk. Például a csak csuklón mérő órák súlyzós edzéseknél teljesen fals eredményt is adhatnak, hiszen könnyen elmozdulhatnak.

A kalóriaégetés mérése is könnyen lehet pontatlan

Az okoseszközök által, a pulzusunk segítségével kiszámolt kalóriaégetés sem minden esetben pontos, még ha jól is mér az eszköz, mert különféle állapotok befolyásolják az alapanyagcserét, így a tevékenységgel elégetett kalória is lehet alacsonyabb, néha magasabb – hívta fel a figyelmet a szakértő. Például pajzsmirigy-alulműködés esetén alacsonyabb, míg tűlműködés esetén magasabb a kiszámoltnál. Pubertáskorú fiataloknál, ahol a hirtelen növekedés még nem ért utol a keringés, teljesen irreális számok jöhetnek ki, ahogyan a szívritmuszavarnál is. Ilyen esetekben különös fontosságot kap a komplex szűrés, amelyen a Life1 Fitness-be személyi edzésre érkezők átesnek – teszi hozzá Erdei Lilla.

Sok esetben ugyanakkor nincs is szükség a drágább okosóra algoritmusai által számított következtetéseire, hiszen a pulzusunkból is kiderül, hogy melyik órán mennyire hajtottak meg minket. Ezen eredmények összehasonlításával pedig kiválaszthatjuk a céljainknak legmegfelelőbb edzéseket, melyekben szintén nagy segítséget nyújthatnak az edzők.

 

Táplálkozás órára

Az okoseszközök és applikációk segíthetnek nyomon követni a napi táplálékbevitelt is, ami a kiegyensúlyozott helyes táplálkozás kialakításához segíthet hozzá minket, amit nyugodtan nevezhetünk az fitneszcéljaink gerincének. A dietetikus végzettséggel is rendelkező Erdei Lilla hozzáteszi, hogy ezen a területen is legalább akkora szükség van a szakértői útbaigazításra, mint az edzések folyamán. „Okoseszközök ide vagy oda, az egyén elhatározását és kitartását nem tudják helyettesíteni, viszont nagyban tudják támogatni azokat” – húzta alá a Life1 Fitness szakértője.

www.life1.hu

Budapest Urban Games 2019

Futás, Uszás, Grundfoci

2019. augusztus utolsó hétvégéjén ismét megrendezésre kerül a nagy népszerűségnek örvendő Budapest Urban Games (BUG), melynek célja a városi sportolás népszerűsítése, valamint a helyi sportközösségek támogatása.

grund foci fitness budapest
Image by Pexels from Pixabay

A BUG keretein belül a sportolni vágyók olyan, ízig-vérig városi sportágakban mérettethetik meg magukat , mint a grundfoci- és streetball, de ismét lehetőség lesz a Duna átúszására, továbbá egy nem mindennapi sport, a laser run kipróbálására.

Budapest Urban Games

fotó: BUG

forrás:https://www.sportfovaros2019.hu/esemenyek/budapest-urban-games/

Egy népszerű vlogger most bemutatja milyen is ez a BUG

 

A hagyományos testépítésnél külön gyakorlatok vannak a hasizom, a mellizom, a hát, váll, bicepsz, tricepsz, láb izmainak megdolgoztatására. Egy testrész fejlesztésére különböző gyakorlatok állnak rendelkezésre, de általános megoldás, hogy egy edzéstervben kijelölnek egy adott napot egy adott testrészre, ami azt jelenti, hogy egy időben csak egy testrészre koncentrálnak majd egy következő napon egy másikra.

Kezdő sportolók számára nagyon nagy nehézséget jelenthet, hogy mindent, ami az egészséges életmódjukhoz szükséges beszerezzenek. A rendszeres testmozgás heti feladatnaptárba illesztésén túl rengeteg feladat adódik még amit meg kell oldania. Például az egészséges táplálkozásra való odafigyelést, a megfelelő alapanyagok beszerzését.

1952-ben az angol Morgan és Adamson fejlesztett ki a Leed-i Egyetemen egy pontosan meghatározott, 24 gyakorlatból álló sorozatot, ami eredetileg kilenc állomásost tartalmazott. Elkészítettek egy hat állomásos rövidített és egy tizenkettő állomással rendelkező hosszabb változatot is. A köredzést Németországban 1958-ban mutatták be a kölni sportfőiskolán, ami Jonath, Dassel és Haag műveinek köszönhetően tovább terjedt. A szerzők úgy döntöttek, hogy átveszik az angol elnevezést és az angol Circuit-Training kifejezést a német Zirkeltraining szóra fordították, amit magyarul legjobban a köredzés szó jelöl.

CROSSFIT

Greg Glassman és Lauren Jenai hozta létre 2000-ben a CrossFit versenysportot és filozófiát. A CrossFit olimpiai súlyemelésből, erőemelő és gimnasztikai gyakorlatokból áll ezért a legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába tartozik. 10 000 regisztrált ezdőtermet tartanak számon, aminek a fele az Amerikai Egyesült Államokban található. Több híres embert is követőként tudhat magának a CrossFit, olyan híres embereket is, mint Robert Downey Jr. vagy Hugh Jackman.

sport - fitness budapest

Fontos a fehérjebevitel

A sportolók fehérje szükséglete magasabb mint a nem sportoló embertársaiké.

Amíg egy nem sportoló napi fehérje szükséglete 0,8 g/kg minden nap, ami több tényezőtől függően a teljes energiaszükséglet 10-35%-a. A szakirodalomban eltérő értékeket olvashatunk, de a sportolók 1,3 k/ kg körüli a napi fehérje szükséglete.

Az egészséges táplálkozás ösztönzi a helyi termelőtől történő vásárlást, aminek hatására friss, kevesebb tartósítószert tartalmazó élelmiszert fogyaszthatunk. Az egészséges táplálkozás egyik alapszabálya, hogy több gyümölcsöt és zöldséget, valamint halat és szárnyast kezdünk el enni. A szénhidrát fogyasztását megpróbáljuk elkerülni ugyanúgy ahogyan a cukrot, sót, állati zsírt.